The time has come!

Megjött a kedv az íráshoz szóval három gasztronómiai dologgal folytatom. (Nem porlevesek.)

Először is szó lesz a Zupfkuchenről:

 Ez ugye egy mezei reszelt túrós sütemnény, de soha nem gondoltam volna hogy ilyet látok Németországban, ráadásul nem is volt rossz. A töltelék krémesebb volt mint az otthoni, de ezt egy nagyon egyszerű okra vezethetjük vissza, a túrótartalma biztos nem volt sok.

Külön érdekesség, hogy Dr Oetker bácsi ebből is csinált instantot, nem is merek belegondolni... bááár a német kollegina azt mondja nem rossz.

A második élmény ma volt, Bretzel, azaz mezei perec. A mezei perecet arról lehet felismerni, hogy a mezőn bújkál a magas fűben, mert a citrom reszelt héja vadászik rá. Meg is értem miért...

A perecnek ugyanolyan íze van mint otthon a kis perecnek, a ropogtatnivalónak, csak ez nagy és puha. Ja és variálják, pl lepényre lapítják és pizzafeltétet kap. Már csak sör mellé kell kipróbálni.

A harmadik élmény pedig teljesen egészében magyar. Az ide szállított dobozokban volt egy kis hazai szesz, többek között egy üveg N.A.G. Diós Sárgamuskotály 2008-as.

Laci barátom azt mondta erre a borra, hogy igazi csajozós bor, ezzel bárkit leveszek a lábáról. Így gondoltam megkóstolom, hogy kihez kalibráljam :D de jelentem, ez nem csajozós bor, ebből nem adok senkinek. Életem egyik legjobb bora konkrétan. Én imádom az édes borokat ( tudom nem lehetek borzseni akkor, ha nem a csontszáraz, vörös tanninerdőtől cuppognak az ajkaim ) legyen az aszú, cuvée, jégbor, stb, de ez a bor mindent visz.  /Apropó, Emesének adjátok át, ha nem olvassa, hogy találtam egy brutál boros üzletet :) és van Tokaji Aszú is./ A maradékcukor tartalma 106,5 gr/l ami nem egy 140 gr, amivel egy Vayi vagy Pelle Zsófia Cuvée rendelkezik, de érdekes módon most nem is hiányzik belőle. Az íze most mindenért kárpótol. Nem mézédes, koronája sincs királyi, és savtartalma is van, amit fel is tüntetnek a palackon, 6,44 gr/l. Azért örülök, hogy a cukor nyert ebben a csatában.

Ízre nagyon finom szőlőíze van, a szőlőlé és nekem valamiért a pezsgő keverékére hasonlít. A hivatalos leírásában szereplő bodza ízt nem igazán találom, inkább csak a szájban megmaradó savanykás hatás felelne meg egy nyári napon hörpintett bodzaszörp ízére. Melengetnem kellene a poharat, hogy a hő hatására még kicsaljak belőle pár alkotóelemet, de az a baj hogy ha a kezembe veszem, akkor nehéz nem inni belőle. És nem is bírtam ki, vége ennek a pohárnak is.

Szóval hogy ez csajozósbor lenne? Hááát nem tudom, én magamat tuti leveszem a lábamról, szóval ha jön ki a látogató csapat akkor egy kartonnal kösszi!

Mára ennyi lesz az evés-ivás, majd holnap töröm a fejem mi legyen a következő.

Kicsit el vagyok maradva az írással, többek között azért mert nem volt netem ( most megoldottam, megoldani = venni ), és mert nem volt se kedvem, se erőm...

Pedig akartam külön bejegyzést a búcsúszásról, érkezésről, de sztem ez majd későbbre marad.

Fotózni majd később fogok menni, de nem értem hogy az egyetlen (na jó második látványosságot) miért nem világítják ki??? Hogy fogom én azt lefotózni? Vagy majd fotosoppp :D

Viszont már voltam Aldi-Lidl kombóban ahol sikerült szert tenni egy különlegességre és másrészt vettem termékeket a régi cégem kínálatából :D

Ezek itt a főzőlevesek ( vadgomba, spárga és hagyma ) igazi finomságok

És hát magyar büszkeségünk a debreceni, na vajon találunk-e legalább egy hasonlóságot eközött és a mi debrecenink között?

Hétvégén ha jó idő lenne akkor kirándulást tervezek, ha nem lesz kedv sem és jó idő sem akkor Mannheimban fotózok egyet, ha pedig ahhoz sem akkor zombihétvége a lakásban.

A cuccaim megjöttek, egy részét ki is pakoltam, szóval van nagy monitor lehet mozizni. Ki jön át? :D

Mivel ez egy fényképes blog is lesz egyben, jöjjön pár kép régről:

Jut eszembe, pár hónappal ezelőtt készült egy kis étteremtesztelés, amit most már így megtudok osztani mindenkivel.

Vigyázzunk az Iguanák támadnak...

Látszik angolul egy táblán, melyet az autentikus keresztfára szegeltek a plafonon, de ezt csak az este végefelé vesszük észre, mikor átültünk a dohányzó részlegbe elszívni egy Cohibát, és meginni az utolsó tequilát, amiről majd később... A támadás betalált ezen az estén, bal kezemen a körmöm alá rakódva barbeque szósz, a jobb kezem szivar illatától füstös, én meg hát nagyon örülök most (is) a belvárosi lakásnak, és hogy hamar haza érek. Alig várom hogy zuhanyozzak egyet és fekvő pozíciót vegyek fel, mert ahogy drága barátom szokta mondani: "Rommá ettük magunkat".

Na, kezdem is akkor előlről, ahogyan minden kezdődött...
 

Hitvallásunkká vált, hogy minden mexikói éttermet ki kell próbálni Budapesten, ez ha jól számolom a negyedik volt, Taco Expressz (házhozrendelve), Tacos Locos vasárnapi brunch, és az örök klasszikus Arriba, ami a tegnap estig az első helyen állt. Na jó, nem mondom azt, hogy le lett taszítva a trónról, mert házhozrendelésben verhetetlen, de tegnap egy egészen új élménnyel gazdagodtunk. Nagyon szeretném leírni azt, hogy igazi AUTENTIKUS mexikói étkeket ettünk, de mivel még nem voltam a föld másik oldalán a mucsácsóknál, így nem tehetem, pedig manapság minden annyira autentikus, mint a makói hagyma (made in china).
 

Megérkezésünkkor természetesen innunk is kellett, hiszen az is része volt a tervnek, így nem is teketóriáztunk sokat, ki is kértük a Jose Cuervo arany tequiláját, van aki a szokásos narancs-fahéj kombóval, a bátrabbak pedig a négycentes "feles" (éljen az EU) lehúzása után egy kis shot enyhén csípős paradicsomlével. Íze alapján worchester szósz volt benne, így nekem az ízvilág egy mexikói Bloody Mary-hez hasonlított. Nagyon nehéz volt eldönteni, hogy mit együnk, eszünk-e előételt, eszünk -e főételt, de, ami alap volt, hogy egyikünk guacamole imádó, a másik ember chorizo párti, én pedig mindenképpen jalapeno popperst szerettem volna enni. Így abban maradtunk, hogy mivel ezek előételek, kikérjük mindenkinek, és később meglátjuk ki, mit bír még. Közben azért kijött egy sör hirtelen, michilada, sós krusztával a pohár száján, és sok lime-mal, búzasör jelleggel. Az italok további részletezéséből szeretnék kibúvót kérni, nem tudom mennyi tequila, mennyi sör és víz fogyott, de fogjuk fel úgy, hogy az erősen fűszeres éetelek miatt, a vacsora ideje alatt különféle permutációban és kombinációban mindig volt előttünk valami, hogy ne szomjazzunk.
 

Előételeink megérkeztek, a chorizo kolbászkák zsírosak, gálánsan fűszerezettek, háromszög alakú behajtott tortillán fekszenek, és ha jól emlékszem chipotle, vagy barbeque szósz volt hozzá, mely így együtt kívánta maga után a sört ( igen, ez mindig egy nagyon jó kifogás). A guacamole a többi étteremtől eltérően egy nagy tálban érkezett, nem kis adag, kisebb nagyobb avokádó darabokkal, hozzá nachos chips kis fonott kosárban. A nekem rendelt jalapeno poppers, azaz fűszeres cheddar sajttal töltött jalapeno erőspaprika, kirántva bundában, hozza az elvárt szintet, itt nem is kell, hogy kimagasló legyen benne bármi. Természetesen az ételeket már most eleszegettük egymás tányárjáról, mert már az elején lefektettük az alapszabályt: Szabad a rablás!
 

Az asztalunk már ekkor kezdett egy háborús övezethez tartozni, bár felszolgálónk szorgosan takarította el az üres üvegeket, és tányérokat, de a harcban vannak ártatlan áldozatok...
Miért is volt négy órás a vacsora? Hát hagytuk, hogy ülepedjenek a dolgok. Mindannyian tele voltunk az előételektől, de nem tudtuk otthagyni a helyet úgy, hogy nem eszünk az ajánlott főételekből. Berendeltük azokat is de kértünk előtte hadd pihenhessünk (sör, tequila jöhet pihenés alatt is). Főételnek Iguana steak, BBQ oldalas, és Steak fajitas érkezett. Az Iguana steak egy nagyobb fillet mignon-ni adag marhahús, well done és medium között kértük, és nekem úgy tűnt a külső kéreg kicsit szárazabb lett, bent pedig kicsit nyersebb, de ez már tényleg csak szőrszálhasogatás a részemről.
Tepsis burgonya volt hozzá a ropogósabb fajtából, négyborsos mártás és egy nagyobb paprika, ismét jalapeno sajttal töltve és kirántva. Na ez gyilkos volt, mert a magjait és az ereit nem vágták ki szakácsaink, így kérnem kellett pár zsebkendőt a meghatódottságtól.
 

A Fajitas egy sercegő, forró vas platnin érkezett, ezen volt a steak hús csíkozva és a sült paprika. Ehhez hoztak ki egy edényben tortillát és egyéb hozzávalókat, és az ember magának tekerhette, tölthette a kis burritoit. A nekem szánt oldalas három csontból álló, nem kis sertés szaftos oldalsó, cupákos menyországát tartalmazta, alatta hasáb, egy fél cső sült kukorica, mindez nyakonöntve barbeque szósszal. A negatívumokat gyorsan felsorolom, mert voltak, de ugyancsak elenéysző mértékben. A sült kukorica nem volt megsózva, fűszerezve, így ha az ember külön ette, akkor kicsit ízetlennek hatott, de a fűszeres húst tökéletesen balanszolta. A másik kivetnivaló az volt, hogy a sült oldalas-RA volt öntve a barbeque szósz, és csak emelte volna az est fényét ha a szósznak egy kis részét már a sütőben rá is égették volna.
 

Mondanom sem kell, az asztal ebben a meghitt pillanatban tényleg úgy nézett ki, mintha egy mexikói esküvő lakomájába belegázolt volna egy bika. Poharak, szószos szalvéták, evőeszközök, és a simára rágott csontok látványa fogadta pincérünket, aki meglepett minket a ház ajándékának számító plusz egy kör tequilával. Jól is esett meg nem is. Jól esett a kedvesség, és a gesztus, de belegondolni, hogy a pusztítás után még ezt is meg kell innunk, kicsit ijesztő volt. Viccelődtünk még a desszertekről, de van egy olyan érzésem, hogy az életben nem fogok soha eljutni odáig... majd esetleg elvitelre kérek egyszer egy sajttortát, mert azért mégis, na.
 

Asztalt bontottunk, de csak azért, hogy az utolsó kört a maradék sörökkel, lime-os vizekkel már a dohányzó részlegben igyuk meg, egy szivar elszívása (Cohiba Siglo) közben. Itt egy teljesen más világba kerültünk, más volt a megvilágítás, és egy teljesen más szemszögből néztük, ahogy a még étkező vendégek küzdenek az oldalasukkal, és tunkolják tisztára a guacamolét tartalmazó tálkákat.
Pincérünk viccel velünk, mi közben csak mosolyogva agonizálunk és én friss levegőért kapkodok. Fizetve!!! (nem mosogattunk végül) távozunk és megköszönjük a teljes estét betöltő mexikói utazást.
 

Ezután már csak egy van hátra, irány Mexikó!
 

Tegnap este a miskolci Panyolai Kávézó megnyitóján vettünk részt családosan.

 Az estéről lehet lesz majd még később bejegyzés, de addig is a többi kép a Facebookon:

http://www.facebook.com/profile.php?id=100002043971256#!/album.php?aid=287467&id=607718570